Az X-láb
X-láb esetén a gyermek térdei zárt állásnál befelé néznek, durva esetben pedig össze is érnek.
A bokák billentek, befelé fordulnak, ez pedig jelentős plusz súlyt helyez az egész lábra. Ennek következtében ízületi kopás alakulhat ki a térd belső oldalán.
Fontos azonban, hogy ne essünk azonnal kétségbe, ha gyermekünknél ezt tapasztaljuk. Ugyanis a második alakváltás időszakáig ezek a torzulások csak átmenetiek, és a gyermek csontozatában és izmaiban végbemenő változásoknak tudhatók be. Ha azonban a deformitás a későbbiekben sem múlik, akkor feltétlen forduljunk vele ortopéd szakorvoshoz és gyógytornászhoz.
Az O-láb
O-lábról akkor beszélhetünk, ha a fent említett zárt állásban a térdek kifelé néznek, és jól látható bennük a hajlás vonala is. Az 1-2 évesek esetében még természetes, hogy ilyen jellegű deformitások tapasztalhatók a lábakon, és ekkor ez még nem is jár komolyabb egészségügyi kockázattal. Ám, ha az O-láb még óvodás korban is jól megfigyelhető, kezdjünk el gyanakodni, és forduljunk mihamarabb ortopéd szakorvoshoz és gyógytornászhoz!
Mindemellett érdemes lehet megfelelő ízületi
támasztékokat is beszereznünk, hogy gyermekünk lábát tehermentesíthessük.