Nemcsak az állandó erős fizikai fájdalom, hanem a visszafordíthatatlan elváltozások időben való megelőzése miatt is fontos, hogy a betegséget mielőbb diagnosztizálják. Sajnos sok esetben előfordul, hogy a zsibbadási és fájdalomtünetek miatt a kórképet félrediagnosztizálják, és ennek megfelelő gyógyszeres vagy fizikoterápiát írnak elő. Amennyiben a tüneteink ennek ellenére nem javulnak, indokolt carpalis alagút szindrómára gyanakodni, ez ugyanis a fenti terápiákkal nem gyógyítható, hatásukra legfeljebb kismértékű átmeneti enyhülés következik be.
Tehermentesítés, rögzítés
A még nem túl előrehaladott állapotban jót tesz a csukló és a kéz tehermentesítése: éjszakára ki lehet próbálni a sínnel való rögzítést, míg a nap közbeni tevékenységekhez feltétlenül javasolt speciális csuklóstabilizáló viselése. A tenyérrészen párnával ellátott, az ujjak mozgását szabaddá tevő csuklórögzítő például a számítógépes munka idejére javasolt, legfeljebb 30–180 perc időtartamban, csökkentve az igénybevétellel járó fájdalmat. Állandó viselése azonban nem ajánlott (kivéve kifejezett orvosi javaslatra), mivel ettől az izomzat elenyhülhet.
Gyulladáscsökkentés
Súlyosabb esetben előírhatják gyulladáscsökkentő gyógyszerek szedését, vagy esetleg célzottan beadott, lokális szteroidinjekció-kezelést – ez utóbbit csak igen körültekintő megfontolás mellett.
Műtétimegoldás
A carpalis alagút szindróma végleges megoldását a műtéti eljárás jelenti. Ennek során egyszerűen felszabadítják a beszűkült csatornát oly módon, hogy a kézsebész a kéztőnél a tenyér két domborulata között átvágja a csatornát fedő szalagokat. Ez a nagyon egyszerű és gyors műtéti beavatkozás egynapos sebészet keretében elvégezhető. A műtét szinte azonnali megoldást jelent: a fájdalom azonnal megszűnik, majd a zsibbadás is néhány napon belül elmúlik. Az izomsorvadás azonban, amennyiben már megindult a folyamat, sajnos megmarad, de gyógytornával javítható. Visszamaradó tünetként állandósulhat az ujjvégek tapintási korlátozottsága és/vagy zsibbadtságérzete, amennyiben a műtétre már túl későn került sor.