Évente 10-15 embernek van Magyarországon szüksége végtaghosszabbításra, és 2019 óta hazánkban is elérhető az az új eljárás, amely a korábbi módszerek meglehetősen drasztikus, fájdalmas és a külső fertőzések kockázatával járó gyakorlatához képest komoly áttörést jelent.
Végtaghosszabbítás alatt leginkább az alsó végtagok meghosszabbítását értjük: az eljárással többnyire a lábszár- vagy a combcsont hosszát növelik meg, ritkább esetben az alkart. Ilyen beavatkozás többféle okból kifolyólag válhat szükségessé: lehetővé teszi például a törpenövésűek magasítását (ilyenkor értelemszerűen mindkét lábat kezelik), ám sokkal jellemzőbb, hogy a két alsó végtag közötti hosszkülönbség kiegyenlítésére van szükség. A méretkülönbség fakadhat valamilyen veleszületett fejlődési rendellenességből, de az élet későbbi szakaszában is kialakulhat a két láb hossza között több centiméternyi, zavaró különbség, például tumor, csontgyulladás vagy baleset következtében.
Az ilyen mértékű eltérés nem pusztán esztétikai problémát, illetve pszichésen is nehezen feldolgozható látványos sántítást okoz, de ami ennél is fontosabb, hogy teljes mértékben felborítja a test vázrendszerének egyensúlyát. A lábak hosszának különbsége miatt az egyik oldalt aránytalan terhelés éri, kezdve a talptól a bokán, a térden, a csípőn át a teljes gerincoszlopig, és a hozzá kapcsolódó összes anatómiai részig. A túlterhelés és az ennek önkéntelen kompenzálására kialakuló ellentartás következtében pedig egy sor deformitás jön létre az érintett testtájakon, többek között az izmok kóros bemerevedése, az ízületek kopása, illetve a csontok deformálódása. Mindezek együttesen rendkívül súlyos mozgásszervi problémák egész sorához, a beteg életminőségét jelentősen rontó krónikus állapothoz vezetnek. Ezért van óriási jelentősége a végtagok hossza közti különbség kiegyenlítésének.
Évtizedeken át alkalmazták, és még ma is használják a végtagok fokozatos hosszabbítására a csonton kívüli módszereket, melyeknek lényegi jellemzője, hogy a végtaghoz kívülről erősítik rá a nyújtást segítő eszközt.
Az egyik eljárás a Wagner-féle disztrakciós készülékkel történik, melynek során a végtag külső oldala mentén hosszában, mintegy fél centiméteres csavarokkal rögzítik a csonthoz a külső rudat.
Az Ilizarovról elnevezett technika alkalmazásakor a végtagot körkörös fémgyűrűkkel veszik körül, melyeket drótokkal rögzítenek a csonthoz.
Mindkét eljárásnál manuálisan állítják fokozatosan egyre hosszabb méretre az eszközöket, és végeredményként 5 centimétert is bőven meghaladó hosszabbodás érhető el, a több hónapos vagy akár éves folyamat során.
A külső eszközök legnagyobb hátránya a szövődményként viszonylag könnyen fellépő fertőzés, köszönhetően a lágyrészeken és a csonton áthatoló csavaroknak, illetve drótoknak. Másik nehézsége a jelentős fájdalom, amelyet az eljárás hosszú hónapjai alatt a legtöbb betegnek el kell szenvednie, továbbá a mindennapi életet jelentős mértékben akadályozó külső eszköz. A végeredmény tekintetben azonban ezeknek az eljárásoknak megfelelő a hatékonysága.
A technológia 2019-ben érkezett meg Magyarországra: a Semmelweis Egyetem Ortopédiai Klinikájára londoni szakemberek hozták el a PRECICE névre keresztelt mágneses végtaghosszabbító eszközt, és egyúttal átadták az itteni ortopéd sebészeknek az eljárás módszerét.
A hagyományos módszerekhez képest a legfőbb újítás, hogy ennek az eljárásnak a során nem külső eszközt alkalmaznak a hosszabbításhoz, hanem a csont belsejébe ültetnek be egy implantátumot. Míg a csonthoz kívülről hozzárögzített fixatőrt manuálisan kellett állítgatni, a csontba épített implantátum mágnesesen hozható működésbe. Ehhez elegendő naponta néhány alkalommal pár percre a beteg bőre fölé helyezni a mágneses vezérlőt, nem kell folyamatosan viselni azt. Az eljárással naponta egy milliméterrel lehet meghosszabbítani a csontot. Gyermekkorban csak bizonyos esetekben alkalmazható, ám serdülőkortól kezdve bárkin elvégezhető a mágneses végtaghosszabbítás.
Az új technológia legfőbb vívmánya éppen a fentebb már említett kockázatok és hátrányok – a fájdalom, a kényelmetlenség és a fertőzésveszély – kiküszöbölése.
A csont belsejébe épített implantátum mellett a betegnek nem kell heteken át egy nagy méretű külső eszközt a lábán viselnie, továbbá nem kell drasztikus csavarozásos vagy drótozásos módszerrel a csonthoz rögzíteni azt – ezzel minimálisra csökkenthető mind a fájdalom és kényelmetlenség, mind a külső fertőzések kockázata. Emellett nem mellékes hozadéka az eljárásnak, hogy nemcsak a végtag hosszabbítására alkalmazható, hanem az esetlegesen a rövidüléshez társuló deformitások vagy tengelyeltérések is korrigálhatók általa, és számítógép segítségével előre meg is tudják azt tervezni.